Új fizikai elvek a Naprendszerről, a Doppler-elvről, információtárolásról

Olyan fizikai jelenségekről olvashatsz, amelyek nem közismertek a mai fizika területén.

pict0037.jpg

Szőcs Sándor vagyok, Romániából, Kovászna megye, Olasztelek nevű kis székely falujából, a kis unokákkal.

        1942-ben születtem és már negyven éves koromban a sors csapása kerekes székbe kényszerített. Sok időm volt különböző dolgok, ismeretek tanulmányozására, gondolkodásra, nem azzal a céllal, hogy megváltoztassak valamit, de egy idő után ez is kínálkozott magától, és megpróbáltam újat alkotni. Ezt szeretném megosztani másokkal, hogy megtudjam véleményüket.

    Az emberi alkotásokat a természet, idővel megsemmisití, de nem építi újra. Ellentétben azzal, amit az ember semmisít meg a természetben vagy amit maga a természet rombol le, újra építi, ha engedjük! Tehát, az emberi alkotás, természetellenes! Ezekből azt a követköztetést vonom le, hogy az ember az élővilág rákos sejtje. Fokozatosan mindent felél, elpusztít, önmagával együtt.

E-mail cimem: soniba@web.de

A relativitásról: Az idő egy fogalom, a megismerés, a kommunikáció eszköze. Az időnek csak szubjektív hatása van. Az óra nem mér semmit, nem érzékeli az ídőt, hanem egy stabil mechanizmus, saját alapciklusait összeszámlálja, s valójában a Földforgását követi. Az óra járása, mint egy eseménysorozat, relatív és mértéke attól függ, hogy milyen mechanízmus működteti. Az atomóra hullámvezérelt óra, a sebességgel növekedik a hullám hossza és az óra késik. Tehát nem az idő relatív! Ideje csak a változásoknak, eseményeknek van, amelyeket lehet gyorsítani, lasítani, egyes esetekbe megfordítani, de az időt nem lehet így manipulálni. Ehez hasonlóan: nincs energia, hanem a változáson átmenő anyagnak van energiája. Igy kérdezünk: minek az ideje, minek az energiája, minek a tömege, minek a hossza? Tehát nem lehet időt, energiát, tömeget, hosszúságot mérni! A mérés egy összehasonlítás, az ember által választott mértékegységgel. Az óra a Föld forgását követi, de a  Föld forgásanincs hatással az  óra működésére, mint pld. a hőmérséklet hatással van a hőmérőre.

Memória? Az élőlények önmagukért cselekednek. Az embert külső-belső érzései  vagy környezeti kényszer készteti cselekedetre. Azt cselekszi, amit az adott pillanatban a legfontosabbnak tart. Utólag lehet rossz. A megtanult információ nem eltárolódik, hanem egy, az információt megismétlő (lejátszó) mechanizmus épül ki, amelynek minden szerv a része. Az információ tárolási sorrendje mindentől független, de a mechanizmus kiépítése logikai sorrendben lehetséges. Az információt nem előhívja és lejátssza, hanem egy belső érzésből fakadó vagy környezeti információ hatása indítja be a megfelelő (specifikus hatás) mechanizmust. A szóbeli gondolkodás és a beszéd mechanizmusa azonos, csak az intenzitása változik. Az információ nem csak az agyban tároldik Az érzés a végrehajtó szervekben jön létre. A bénult testrészek nem vesznek részt az álmodott eseményekben, álomképekben.

A fény sebessége állandó? A fénysugár elhajlik, ha gravitációs erő hat rá, merőlegesen. Miért ne hatna rá a gravitáció, ha a fénysugár irányával azonos a gravitáció? Tehát növeli vagy csökkenti a fény sebességét és annak hullámhosszát, attól függően, hogy azonos irányu vagy ellenkező irányu a hatása. Itt sincs időtágulásról szó, hanem a hullám "lezajlási ideje" változik.

Nincs körpályán mozgó égitest a térben! Minden égitest mozgásban van valamilyen irányban, ezért lehetetlen, hogy a térben körpályán mozogjon egy másik égitest körülötte, csak akkor látunk körpályát, ha a valóságban vagy gondolatban a központi égitestről figyeljük, azokat az égitesteket, amelyek kötődnek hozzá. Valójában,  minden égitest, a térben, szinuszos pályán mozog, a matematikai inga periódusával azonosan, rezonanciában a központi égitestel. Ez egy ciklusos folyamat, amely csak akkor működik, ha minden ciklus elején kap egy impulzust. Valójában az egész csillagrendszer egy Barabásy A-L hálózatot alkot, ezért stabil az égitestek mozgása. A hagyományos elmélet szerint ilyen nincs.

        A csillaghullás, amely julius 17-én kezdődik, augusztus 12-13. éri el a maximumot és augusztus 24-én befejeződik, annak az eredménye, hogy a Föld a szinuszos pályán ekkor éri el a legnagyobb gyorsulást, amikor a hulladék égitestek a  Föld légkörében a nagy sebesség követköztépen felmelegednek, s így láthatóvá válnak. 

Az Isten létezése virtuális. Biztos, hogy hasznos a hívők számára, de nem Isten segít rajtad, hanem temagad a hít által.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 6
Havi: 6
Össz.: 27 138

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdő oldal
Új fizikai elvek a Naprendszerről, a Doppler-elvről, információtárolásról - © 2008 - 2024 - van-uj.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »